október 22, 2014

Ami van és ami úgy jó

Nagyon régóta nem tudtam írni egy sort sem, elkezdtem többször, jöttek a szavak de azt vettem észre, hogy szerintem túlmagyarázok valamit, és egyszer csak már ki is léptem az írásból és mentem tovább. Most egy picit megnyugodtam és ebből írok, mégis izgatott vagyok attól, amit szeretnék írni.
...
Most sem tudok írni, mert már harmadjára kezdek neki valaminek, mindig másnak. :) Ez annyira jó, hogy ezt le is írhatom, nincs vele baj és máris itt vagyok ebben a pillanatban, ami történik. Mindenből amit leírok, ezernyi dolog kapcsolódik és mégsem tűnik jelentőségteljesnek az egész. Az írással általában inspirálni szeretnék, illetve szeretem a a nyelv csengését, dallamát, a szavak egymásutánjának gyönyörűségét és azt az élményt, amikor újra átélem, amiről írok. Így válik élővé egy-egy írás. Most például bizseregni kezdtek a végtagjaim attól, ami bennem zajlik, a jelenből való írástól.

...

Minden olyan egyben van.
Egyben van jelen a félelem, kétségbeesés és annak valótlansága, képtelensége; a fent és a lent váltakozása, a gondolatokkal való azonosulás és annak megkérdőjeleződése, minden fizikai összehúzódás megengedése és a relaxált nyugalom. A leírhatatlan béke, hogy a valóság határtalan és szeretetteljes és elfér benne minden. Maga a törődés, odafigyelés az, amit én a valóságban szeretetnek hívok. Olyan megkönnyezős fajta.

Csak a hitelesség kedvéért mondom, hogy nem kellenek külső dolgok a békéhez, hogy ezernyi nehézséggel és kihívással találom szembe magam a hétköznapi életben. Kívülről nézve, nem mennek alapvető dolgok, nem tudok jobb, más lenni, mint amit megenged a kis énem; az értelmezésrendszerem, ami túlmegy az "én" hatáskörömön.
Ugyanakkor megvan bennem a lehetőség, hogy ezzel, amit úgy hívok, hogy én, békében legyek, illetve megengedje valami bennem a békét, és annak nyugalmát, ami már ott van. Annak békéjét, hogy nem kell megszépítenem, jobbá tennem, megváltoztatnom, ami éppen már történik, ami van, mert az változik és történik magától. Van valami, ami működtet mindent és ehhez nem kell a kisujjamat sem mozdítani, nem kell hinni semmiben, nem kell fenntartani egy énképet hozzá. Nem tudok nem felkelni, nem tudom nem írni ezt, nem tudok nem önvizsgálni, ha éppen csinálom, nem tudok nem enni és nem kapcsolódni, nem sírni és nem nevetni és nem tudok hirtelen egy forró tengerparton heverészni sem, ha éppen a lakásban vagyok. Megvan a közepe mindennek, pontosan az, ami éppen zajlik ebben a gigantikus térben ezen a pici testen keresztül. Csodának hívom, mert mindig itt van, és mindenkinek elérhető. Ezen kívül minden kép és értelmezés, ami egyszer kellemes, máskor kellemetlen és egyik sem befolyásolja a szerető odafigyelés jelenlétét, ami az értelmezéssel egyszerre van jelen. Néha elfelejtődik, kikerül az érzékelőtérből, de attól még ott van.

Nem megyek most bele hosszan abba, hogy ezt hogy szokta értelmezni az elme; nem valami bárgyú passzivitásról írok, hanem a könnyedségről és a teljes elfogadás erejéről, amiben nincs egy kontrolláló én, hanem egy olyan erő, ami mégiscsak élő és megtapasztalható. Észreveheted, hogy bárhogy is próbálod ezt megérteni, nem sikerül, inkább arra szeretnélek inspirálni, hogy merülj bele és éld át, vedd észre a kapcsolódottságot. Akármilyen heves érzeteket is tapasztalsz, akármit is mond a fejed róla, hogy a tapasztalatod elviselhetetlen, állj meg benne vagy ülj bele a közepébe és hagyd, hogy továbbmenjen. 

Lehetsz olyan és az, amit tapasztalsz éppen, legyen az ellenálló, selejtes, hibás, hiányos félelmetes, borzalmas, remeghetsz, izzadhatsz, sírhatsz, vergődhetsz, görcsölhet a gyomrod, bármid, átélheted mindezt, amit eddig negatívnak címkéztél. Szárnyra kelhet benned mindaz, amit elnyomtál, mert érzed, hogy nincs más út.


Ne fordulj el a negatívtól, ha látod, hogy századjára is ugyanazt a kört futod és nem működik, mert újra és újra előjön. Talán észrevetted már, hogy nem tudod "legyőzni", az elfordulással és a pozitívnak tettetéssel, saját magaddal és a valóságoddal harcolsz és a szeretetet tagadod, ami végtelen benned. Lehet, hogy félsz belemenni, mert nem tudod mi vár rád, de mi van, ha ebben a nem tudásban minden lehetséges, akár az egész életed megváltozhat. Persze, éppen ettől félsz, de talán már eleget kínlódtál a tettetéssel, a módszerekkel, a szépítéssel, a javítással, hogy megállj egy kicsit csak egy pillanatra és beleugorj az ismeretlenbe, egy olyanba, amit nagyon régen csináltál, talán emlékezeted szerint, még sohasem. 
Az én tapasztalatomban az odafigyelésben, megengedésben, minden tágabb, teljesebb, békésebb, viccesebb, élőbb, mint bármilyen mértékű pozitivitás. Bármelyik végét fogod is meg az éremnek, a negatívat vagy a pozitívat, ugyanoda vezet mindkettő. Semmit nem jelent ez az írás sem, egyik tanító meg módszer sem, ott van benned az az ellenállhatatlan valami, ami húz befelé.

Nem ígérem, hogy legközelebb valami kézzelfoghatóbbról írok. :-)

Ha ellenállást vagy éppen megérintettséget tapasztalsz, miután elolvastál, van egy javaslatom; nézd meg, mi van benned éppen most, ne halaszd későbbre, figyelj rá, mit gondolsz és érzel, hol vannak ezek, írd le, mond ki, akár csak magadnak. Nem kell nekiállnod semmi mást csinálni a tapasztalatoddal, nem kell megtervezni előre semmit, csak vedd észre, hagyd, hogy kinyilvánítsa magát és figyeld mi történik, maradj benne és figyeld is egyszerre. Lehet, hogy új élményben lesz részed.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése