április 02, 2014

A "School" történet folytatása

Annyira szeretem, amikor van miről írnom. Még mielőtt elkezdem, nem tudom, hogy mi lesz az pontosan, csak észreveszek mondatokat a fejemben és az tűnik fel, hogy tetszik, amit "hallok". Aztán lehet, hogy egészen más írás születik végül, vagy azt veszem észre, hogy nem is fontos az egész. Majd a végén kiderül. Ahogyan az utóbbi napokban is kiderült, hogy mit hagyott meg bennem a múlt heti elutasítás. Figyeltem magam és nyitottságot éreztem arra, hogy bármi fájdalmasat tapasztaljak. De nem így történt. A feleszmélésem fokozódott. Könnyebbnek érzem magam. Lehullott valami ragaszkodás, valami hamis és ami a helyébe lépett, az egy nagyon-nagyon izgalmas, élő dolog. Az utóbbi hónapok egyik legnagyobb hazugságáról van szó az életemben. :-) Legalábbis most így tűnik visszagondolva.

Szóval, hogy ragaszkodtam Byron Katie és a Munka nevű dolgokhoz. Olyan jó ezt bevallani. Fogalmakhoz, gondolatokhoz és felszabadító, megható érzetekhez. Emiatt nem láttam magam úgy, ahogy vagyok, azt, ami valójában van. Annyira be akartam bizonyítani, hogy nekem ez az egész önvizsgálás megy, meg a négy kérdés, én értem, én tudom, én élem. Mélyebben, mint bárki más. Faltam a videókat, idézeteket meg az egészet, csak épp a rendszeres gyakorlat hiányzott és nem volt teljes. Valami ment egy szintig, a kérdések elkaptak, a válaszok működtek/működnek bennem. A valóság mégis úgy nézett ki, hogy amikor igazán szenvedtem és szükségem volt rá, megvártam míg vége és éltem tovább azzal a képpel, hogy egyszer majd megvizsgálom a történeteimet és felszabadulok. Egyszer majd a jövőben. :)

Nem vettem észre ezt a képzelt jövőképet. Pár hete azonban vészesen elakadtam és beláttam, hogy segítségre van szükségem. Ezért akartam a School-t, meg új segítőket meg nemzetközieket, meg ilyen "húdenagy" dolgokat. :-)
Újdonságra, lökésre vágytam és amit kaptam, arra nem számítottam. Megkaptam a segítséget teljesen más formában. Hm, talán minden ilyen, amíg csak vágyok rá, egy elképzelés az egész és amikor széthullik egy ilyen vágykép, a helyébe valódi élmény lép.

Olyan, mintha Byron Katie képe lett volna a felébredt/szabad/boldog/békés énem helyén, rávetült az elképzelésem, amit el akartam érni már gyerekkorom óta, tudatosan pedig több, mint tíz éve. Fantasztikus látni újra, hogy tudtam erről a ragaszkodásról és mégsem éltem meg igazából. Észrevenni és tudni valamit teljesen más, mint valóban felismerni és átélni azt. Az első csak a fejemben zajlott. Jól éreztem magam ebben a ragaszkodásban, hisz kellemes érzések és megnyugtató gondolatok társultak hozzá; például, hogy majd meghívom Katie-t Magyarországra, meg én leszek az első magyar, általa hivatalosan képzett segítő. :-) Ezekről is tudtam, hogy csak képek, mégsem ismertem be őket, nem voltam egészen őszinte magamhoz. Még azt is láttam, hogy emiatt zártabb voltam más elképzelésekre, módszerekre és feszültséget éreztem azok iránt, akiknek nem működött teljesen ez a négy kérdés, más dolgok meg igen. Valójában irigyeltem őket. És még erre is voltak magyarázataim, amikkel megnyugtattam magam.
Megírtam a BKI-nak, miután elutasították a kérelmemet az ösztöndíjra, hogy milyen sok energiám van az egészben, sok sérelemmel együtt, mégis vállalva önmagam. Aztán két óra múlva megírtam, hogy ennél nagyobb ajándékot nem adhattak volna, így észrevettem a ragaszkodást, az áldozat-identitást és végülis nincs szükségem semmi többre, mint ami már itt van velem, önmagam. Nem vizsgálgattam semmit, ez a béke magától történt meg bennem.

Amikor eltűnik a ragaszkodás egy guru-képhez, módszerhez, megjelenik a nyitottság arra, amit elém tol az élet. Arra a sok jóra és értékre, amit korábban egy tanító-segítő képbe sűrítettem, vagy bárkibe, akit magam fölé helyeztem. Nincs kihez, hova ragaszkodni, csak belső élmények léteznek, amik túlmutatnak a ragaszkodáson, a vágyképen. A kérdés, hogy észreveszem e az élet magától értetődő és zajló tanításait?

Tegnap kezdtem ezt a bejegyzést és ma úgy folytatom, hogy reggel olvastam egy levelet, ami a postaládámban landolt a BKI alapítványtól, hogy mégis csak meghívnak a School-ba. A videó fordítások miatt, eddig nem tudtak róla, hogy én foglalkoztam ezzel és hálásak azért, hogy energiát fektettem bele. Megkönnyebbültem, amikor lemondtam róla és most pedig hálát és örömöt érzek. Nem számítottam ilyen fordulatra és nem is volt már fontos az egész. De persze zokogtam és nevettem egyszerre, amikor megtudtam.
Az igazi tanítás az élet maga az összes ajándékával és elutasításával. A kritikával, a bánattal és az örömökkel együtt egészben. Ha nem azt kapod, amit vársz, érdemes mélyebbre menni, talán mégiscsak van, valami sokkal nagyobb, ami túlmutat az elképzeléseken. A látszólagos negatív élmények önmagukban hordoznak valami jóval mélyebb élményt. Nálam így történt. Történik.

Ez nem áprilisi tréfa. :-) Tényleg kaptam egy hihetetlen lehetőséget, bármit is hozzon az életembe. Remélem, hogy a körülöttem élők legalább annyit fognak profitálni belőle, amennyit én. Ezen fogok dolgozni, ahogyan eddig is. Csupán a helyszínek változnak és a szereplők. :-)

2 megjegyzés:

  1. Zsuzsiiii...!!! :D :D <3 <3 Ott leszünk minden odavezető és utána következő tanításával együtt! :-*

    VálaszTörlés
  2. És ez is csak egy jövőkép de milyen édes kép :) én már többet kaptam, mint kívántam. <3

    VálaszTörlés